– Ülj le a pároddal és kérj tíz percet.

– Ülj le a pároddal és kérj tíz percet. Mondd azt: „Folyton bántjuk egymást. De én nem akarom, mert szeretlek. És szeretném, ha tisztáznánk, mi a baj. Adj nekem néhány percet, de kérlek, ne szólj bele. Utána arra kérlek, mondd el nekem, mit értettél meg. Hogy értelmezted? Mert lehet, hogy nem tudom jól elmondani… Utána te következel. Én sem szólok bele. Esküszöm, nem szólok bele.” És akkor kiderül, hol csúszunk el. Az első lelki mézeshetek utáni első évben még lelkileg olyannyira azonos hullámhosszon vagyunk, hogy egymás bánatait is képesek vagyunk átvenni. De ekkor már kinyílik a burok fala, és csiszolódunk. Ez persze abban az esetben érvényes, ha a pár éppen most költözött össze. Sok férfi panaszolta már, hogy amikor együtt járt a kedvesével, mindenből a szépet kapta. Ám amikor elkezdtek együtt aludni, csipás feleséget talált, akit még a fürdőszobába is nehezen tudott kikergetni.– Közhelynek tűnik, bár nagyon is igaz az, hogy egy kapcsolatért állandóan dolgoznunk kell.– Csak akkor marad fönn. Egy indulattal kimondott mondat lelki tőr lehet a másik szívében. Hiába nem gondoltuk komolyan, hosszú távon mégis sebződést indíthat el, eltávolodást. Például a menstruációs napok alatt indulattal kimondott szavak is nagyon tudnak fájni. Ilyenkor azt kellene mondanunk, én a menstruációs időszak alatt kicsit dilis vagyok, ha szeretsz, kérlek, viseld el. Próbálj már engem átölelni, mert ha átölelsz, leszerelsz. Ez a kulcs énhozzám.

(Dr. Bagdy Emőke)

Minden kapcsolat - elnézést a kifejezésért - rohadt időnként.

Ám nagyon nagy hatást gyakorolt rám Füst Milán magyar író is. Minden kapcsolat - elnézést a kifejezésért - rohad időnként. És ezt át kell vészelni, és nem elszaladni, és nem szétrúgni. Meg kell próbálni átküzdeni magunkat a hullámvölgyeken.Füst Milán nagyon pontosan megfogalmazta, hogy milyennek lát ő egy házasságot. Azt mondta, hogy a házasság négylábú asztal. Bármelyik lába hiányzik, baj van. Billeg. Nos, mi a négy lába? Először is nagyon fontos az életstílus hasonlósága. Mert ha az egyik fél a meleg tengereket kedveli, a másik pedig síelni szeret a zimankóban, ez már nem jön össze. Másodszor - mondta Milán bácsi - szeretni is kell egymást. Harmadszor: szexuálisan össze kell stimmelni. A negyedik lábat is fontosnak tartotta, mert mindig felemelte a mutatóujját, amikor mondta, hogy: a házasság gazdasági kapcsolat is egy férfi és egy nő között. El ne felejtsétek! Igaz, hogy azt írják már az elemi iskolai olvasókönyvek is, hogy a nyomor nem eszi meg a szerelmet, azért szerintem megeszi. És lepusztítja. Vagyis a fenti négy dologra ügyelni kell, hogy a kapcsolat jól működjék. Nem tudom, hogy egy ilyen másba szeretés meddig tart, mikor múlik el, mikor somfordál vissza az érintett, avagy soha nem jön vissza, ezt nem lehet kiszámítani. Én csak azt tudom, ez nem intellektuális meggyőzés kérdése, hogy "bezzeg, amikor tífuszod volt, ott ültem az ágyad mellett!" stb. Itt nem erről van szó. Ez egy szenvedélynek a fellobbanása, amit még a múlt századi pszichiátria is mint elmekórtani jelenséget "szerelmi téboly" néven emlegetett. Ezt nem lehet érveléssel befolyásolni. Azt gondolom, hogy ilyenkor várni kell. Türelmesnek kell lenni. Mert nagyon sokszor ez hullámszerűen jelentkezik.

- Az az igazi szerelem, amikor az ember játszhatja azt a szerepet, amit a legszívesebben játszik.

- Igen, de kell benne valami realisztikusnak lenni. Tehát nem lehet az egész dolog légből kapott kitaláció. Nézze, én abban a frázisban nem hiszek, hogy a szerelem elmúlik, és szeretetté alakul. Nem ezt látom. Azt látom, hogy azok a kapcsolatok maradnak együtt, ahol van szeretet és van szolidaritás. Ezt a kettőt nagyon fontosnak tartom. Az se baj, ha még érzelem is van benne. A szolidaritás alatt azt értem, hogy kerülhet az ember nevetséges, vagy komikus helyzetekbe, mindenki röhöghet, de a férjem, a feleségem nem röhöghet rajtam. Velem kell szolidárisnak lennie. A szolidaritásról továbbá azt gondolom, hogy nem haverkodhat olyan emberekkel a párom, akik velem nem ülnek le egy asztalhoz. Még az is előfordulhat, hogy megcsalják egymást. Besodor valakit egy hangulat, egy este mondjuk egy külföldi útján egy idegen ágyba. De nem szabad a társ prioritását veszélyeztetni, ez nem fordulhat elő. Még ha a Lollobrigida ágyába sodor is az élet, s megszólal a telefon és azt mondja a feleségem, hogy harminckilenc fokos láza van, meg torokgyulladása, akkor sajnos ki kell szállni a Lollobrigida ágyából, és azt mondani, hogy ne haragudj, a feleségem beteg, ott a helyem mellette. Ha saját elsődlegességében biztos valaki, akkor nagyon sok mindent elviselhet. Talán többet, mint egy szerelmi kapcsolatban.

- A nők szokták azt a bugyuta dolgot gondolni, hogy valakit megváltoztathatnak. A házasságok nagy része így köttetik. Tisztában vagyok vele, hogy leendő páromnak vannak rossz tulajdonságai, de én majd megváltoztatom őt!

- Ezekben a megváltoztatásokban nem hiszek. Vagy el tudjuk fogadni a partnert olyannak, amilyen, vagy nem. Ha szabad egy állatidomár hasonlattal élnem, teszem azt, valaki imádja a pumát, mert az egy nagyon szép vadállat, ezért vesz magának egyet és elkezdi szelídíteni. A szelídítés vagy nem sikerül, mert a puma vadállat marad, vagy sikerül és átalakul házőrző juhászkutyává. De ha már nem puma, akkor érdektelenné válik a szemében, mert ő a pumákat szereti. Tehát akár sikerül a szelídítés, akár nem, csak rosszra vezethet.

(Popper Péter)

KoRn

2007. 07. 07. - Jeles dátum: kedvesem közreműködésének köszönhetően VOLT szerencsém résztvenni a VOLT-on (Sopron), ahol is megnézhettem élőben nagy kedvencemet, a KoRn-t. Fantasztikus és óriási élmény VOLT. Ha lehet, még jobban megszerettem őket. Jonathan Davis hozta a formáját... He's a freak on a leash!!!

Hol lakott a funtineli boszorkány?

Jelen munka A funtineli boszorkány című regénykozmosz szókincséből ad ízelítőt. Az első megállónak a címben foglalt helységnév megvizsgálása kínálkozik. Hol van tehát Funtinel, azaz a mostani román helyesírás szerint Fântânele (a régiebbi szerint: Fîntînele)? Hol lakott a funtineli boszorkány? Erdély térképén hét Fîntînele nevű helység is van, ezek közül csak ötnek ismert a magyar neve:
1. Fehér megyében, Gyulafehérvártól DNy-ra, nincs magyar neve;
2. Arad megyében, közvetlenül Arad mellett, magyarul Angyalkút;
3. Beszterce-Naszód megyében, Wass Albert mezőségi birtokától, Vasasszentgotthárdtól (Sucutard) K-re, magyarul Újős;
4. Máramaros megyében, Magyarlápostól D-re, magyarul Lápospataka;
5. Maros megyében, Balavásárhely mellett, magyarul Gyulakuta;
6. Szeben megyében, a Szebeni-havasokban, Szebentől DNy-ra, magyarul Szebenkákova;
7. Zilah megyében, Zilahtól DK-re, nincs magyar neve.
Ugyancsak Zilah megyében található Zilahtól K-re egy Fîntînele-Rus nevű helység, amelynek magyar neve Kabalapatak.
Wass Albert regényhőse viszont a Borgói-havasok DK-i részébe vonult vissza, közvetlenül az 1200 méteres Borgói hegycsúcs aljába, délre, a Beszterce megyei Piatra Fîntînele helységbe, melynek nincs magyar neve. Ma széles országút megy keresztül rajta, mely Besztercét Vatra Dornei nyaralóhelységgel köti össze, és a Keleti-Kárpátokat átszelve a moldovai Suceaváig vezet. A regénybeli Fîntînel-t mintegy 50 km választja el északi irányban meg a Kelemen-havasok a Maros dédai szakaszától (a trilógia második kötetének helyszínétől). Noha a Fîntînele helységnév szótöve, a fîntînă, fântână szó magyarul 'kut'-at jelent, a fent felsorolt helységnevek jelentése magyarul hol 'patak' (Lápospataka, Kabalapatak), hol 'kút' (Angyalkút, Gyulakuta), hol pedig a mai nyelvérzék számára etimologizálhatatlan szó: Újős, Szebenkákova (Erdély Helységnévtára. 2. javított kiadás. Fodor Andrea - Kováts Zsolt. Budapest, 1991). A regényben szereplő Funtinel helység teljes neve, Piatra Fîntînele szó szerinti fordításban 'kőkut'-at jelent, a román lakta területen nem született a helységnek magyar neve. Azon is el kell gondolkodnunk, hogy az író egy román lakta vidékről jövő lányt választott legnépszerűbb regénye főhősének. Nuca a román Ana (magyarul Anna) név becézett Anuca (Annuska, Anikó) alakjának rövidített alakja: Nuca magyarul 'Nusi'-ra fordítható. A főhősnő családját megismerve annak nagyapja, Tóderik, a hajdani molnár feltehetőleg a Moldvával határos Besztercei-havasokból vagy éppenséggel Moldvából származott. Apja pedig, a szerencsétlen sorsú, hegyi rablóvá lett Bandilla Gregor szintén román lehetett. Wass Albert tájszavainak nagy része e regényben a pásztorkodással, juhtartással kapcsolatos. Mint ismeretes, e foglalkozási területen a magyar nyelv számos szót kölcsönzött a szláv nyelvekből, melyek többnyire román közvetítéssel kerültek be a magyarba, hogy csak a legismertebbeket (pakurár, csobán, esztena, orda) említsem. A magyar anyanyelvű olvasónak mégsem okoznak megértési nehézséget, hiszen Wass Albert szövegében az olyan szavak, mint baraboly, pláj, pojána többször fordulnak elő, így változatos kontextusban tárulnak az olvasó elé, aki jelentésüket ki tudja következtetni a szövegből. A tájszavaknak pontosan a fele került a román nyelvből a Wass Albert szóhasználatába, egyes szavaknak az író módosított a jelentésén (pl. a pomána szó jelenése halotti torral kapcsolatos, Wass Albertnél egyszerűen a pap által végzett szolgálatért való fizetséget jelenti, pl. az esküvői stólát). Figyelemre méltók Wass Albert növénynevei (lángvirág, kakasmandikó), állatnevei (lappantyú, toportyán) és elavult szavai, amelyek térszínformát jelölnek. De egész tárházát nyújtja a vadászati szakkifejezéseknek is (tízes, tizenkettes vagy visszarakott szarvas, sukk, cserkészidő).

Az urszubeli lány

“- De te, leány … amikor megláttam a kezedet, tudtam. Te vagy az, aki megbosszulod mindazt, amit elkövettek rajtunk, a kakaskodó gazok, az ocsmányok, a disznók … te vagy az! Boszorkány vagy, leány! Ott van a homlokodon a jel, tenyeredben az írás. Te nemcsak tudod a titkokat: te érzed a titkokat, leány. Érzed és csinálod, ha nem is tudod, úgy is. Boszorkány vagy, igazi boszorkány, amilyen én akartam lenni. Aki veled alszik, a halállal alszik. Aki megkíván téged, a halált kívánja meg. Megrontod a lelkeket, és füstté oszlik szét szemed pillantásától a férfiak esze. Te vagy a nagy bosszúálló, aki vámot szedsz közöttünk mindazért, amit lányokon elkövettek valaha is ezen a földön …
- Tűzben születtél, s tűz emészti el a testedet is. Láthatatlan árnyék jár veled, s elveszett a férfi, aki ebbe az árnyékba belelép. Jó vagy, és szelíd, de veled jár mégis a bosszú és a pusztulás, mert boszorkány vagy, s nem tehetsz arról. A liliom illatától elpusztul a légy, aki belerepül. Te vagy az erdők tüzes lilioma, aki megölöd a férfiakat, ha szemüket reád vetik. Te vagy a babonás virág, akitől tüzet fognak a szívek, és elégnek, mint a fű a parázson … a halál van az ágyadban, a halál van a testedben, a halál van az ajkaidon …
A leány szeméből omlani kezdtek a könnyek. Lehunyt szemmel, mozdulatlanul ült a babonás füstben, de lehunyt szeme alól peregtek a könnyek egyre. A cigányasszony reszelős, vén hangja néhány pillanatra elhallgatott. Aztán csontos, fekete keze kinyúlt a füstön át:
- Ne sírj, leány! Nem tehetsz róla. Add a kezedet!
Reszketve nyújtotta a kezét. A serpenyő parazsának melegét érezte a bőre.
- Nem tehetsz róla. Jó vagy és szelíd. Szeretni akarsz, és halált osztogatsz. Nem érzed a gyűlöletet, aminek eszközéül jöttél erre a földre. Terméketlen maradsz, mint a tűzliliom, aminek illata megöli a legyeket. Ha életet hoznál mégis a világra, magad ölnéd meg azt is, és nem tehetnél róla. Borzalmas írás van a tenyereden, leány … és az írások ellen nem tehetünk semmit. Te vagy a bosszú angyala, akinek boszorkány a neve … szép és borzalmas a sorsod, félelmetes és gyönyörűséges kívánságod parancs a poklok hatalmasai előtt, vágyad beteljesül, mielőtt kimondanád .. gyűlöleted vért és tüzet teremt, s csókod nyomán kinyílik a halál … megcsúfolt szüzek bosszúját hordozza a véred … megcsalt leányok átkát váltod valóra … eredj … megérzed a szemek mögött a gondolatot, és meghallod a szavakat, amiket nem mondanak el. Meglátod, ami láthatatlan, meghallod, ami hang nélkül való, s megérzed, aminek illata sincs, mert még meg sem született az időben. Eredj! Kérdezni jöttél, és én feleltem. Eredj, leány! Valaki vár.”

Wass Albert

Wass Albert sorsa – születésének helye, ideje és módja – egyben végzete is volt. A Mezőség szívében, a Kolozs megyei Válaszúton született 1908. január 8.-án, arisztokrata családban. A Wass család nemesi címét még Szent László királytól nyerte, annak érdeméül, hogy a család egyik őse, Buzátfia Lób 1081-ben a kun betörés ellen harcoló királyt az általa egy, az orrán nyíllal megsebzett, felbőszült bölénybikától megmentette azáltal, hogy a bikát szarvainál fogva bedobta a czegei tóba. Tettéért orrán nyíllal átlőtt bölényfejes címerrel – amely azóta is a Wass család címerállataként szerepel – és a hatalmas testi erejére utaló Vas névvel jutalmazta Lóbot a király, s a kor szokásai szerint hivatalosan is neki adományozta a tavat, a körüllevő dombokkal együtt. Ezeknek a domboknak az egyikén állt a vasas-szentgotthárdi udvarház, melybe maga az író is beleszületett, s ugyancsak ott terül el az ötszáz hold mezőségi föld is, melyet művelni, szeretni tanult, míg az a bizonyos vihar ki nem tépte onnan.
Itt született meg tehát Wass Albert, a Mezőség gyermeke, a kálvinista vallás jegyében, gróf Wass Endre és a Bánffy család bárói ágából származó Bánffy Ilona gyermekeként. Erdélyi arisztokrata családból származott tehát, amelynek nagy szerep korábban jutott Erdély történetének alakításában. Wass Albert azon erdélyi arisztokrácia képviselője volt, mely társadalmi állását sohasem a privilégiumok, hanem a kötelezettségek forrásának tekintette. […]
Életének szűkebb színtere – amely meghatározó benyomással bírt egész életpályája során – a Mezőség, a magyarság nemzeti tragédiájának egyik történelmi színtere volt. Nem mintha véres csaták fűződnének hozzá, inkább lassú sorvadás és pusztulás fémjelzi sorsát.
“Egyik ősöm – írja Wass Albert – az 1600-as évek derekán Moldovából hozatott munkaerőt a földek művelésére, miután a sok háborúság során a Mezőség magyar jobbágyai kipusztultak. Papot is hozatott velük, templomot is építtetett nekik, s még a Szentírást is lefordíttatta számukra az oláhok nyelvére. Kétszáz esztendővel később ezeknek a moldovaiaknak a leszármazottai fölgyújtották a kastélyt, lerombolták a magyar templomot, s hiába billent helyre az idő múltával a világ: a magyar templomot már nem építette föl senki.” A Mezőség először a mind egyre nagyobb számban betelepülő és egyébként is szapora oláhok révén először vegyes lakosságúvá, majd román többségűvé vált. Magyarok már csak szórványban maradtak. […] ez adja a fő ideológiai mondanivalóját, és erről a tájról, s a táj fájdalmas pusztulásáról adnak képet Wass Albert regényei is.
A család régi kastélya ma már nem áll, lerombolták az oláhok, helyén konzervgyár éktelenkedik. […] Második otthona, a czegei kastély is áldozatul esett az oláhok rombolási dühének: nyoma sem maradt. […]
Tanulmányait a nagy múltú kolozsvári Farkas utcai Református Kollégiumban kezdte. Kiváló, tiszta magyar kálvinista nevelésben részesült itt és egy egész életre szóló értékrenddel vértezte fel magát. 1926-ban tett sikeres érettségi vizsgát, azután, hogy az előző évben a román hatalom által kirendelt felügyelőbiztos hathatós közreműködése révén az érettségizni kívánó tanulók 86%-a elbukott. Különösen emlékezetes élmény maradt ez Wass Albert számára, melyet több művében is megemlített. Ezt követően gazdasági tanulmányokat folytatott a Magyaróvári, majd a Debreceni Gazdasági Akadémián, hogy felvértezze magát a föld tudományos igényű művelésének tudásával, melynek révén lehetősége lett otthoni birtokán mintagazdaság kiépítésére. Román hadkötelesként “nem váltja meg magát”, hogy magyar vidékre kerüljön, hanem Bukarestben tölti le katonai szolgálatát, hogy eleven környezetben szerezzen tapasztalatot az oláh világ sajátosságairól, melyeket a későbbiekben nagy hatékonysággal volt képes alkalmazni. Majd Németországban és a Sorbonne-on tanul, majd megszerzett, elismert tudása révén, 1944-ben az újra magyarrá vált kolozsvári egyetem díszdoktorává avatják.
Tanulmányai végeztével visszatért családi birtokára, s gazdálkodni kezdett megalapozott tervek nyomán, minthogy a nyugati egyetemeken erdészeti és kertészeti tanulmányokat is folytatott.
A gazdálkodásról azonban minduntalan az irodalmi pálya ragadta el. Első irodalmi élménye Selma Lagerlöf: Gösta Berlings saga című romantikus regénye volt. Wass Albert pályáját versek írásával kezdte, melyeket gyakorta publikált a Pásztortűz, az Ellenzék, majd az Erdélyi Fiatalok című folyóiratokban. Ez utóbbi kettőnek később munkatársa lett. Első verseskötete 1928-ban Világtemetés címmel jelent meg Kolozsvárott. Azonban sem ez, sem a következő – 1930-ban ugyancsak Kolozsvárott kiadott – Fenyő a hegytetőn című verseskötete nem keltett különösebb irodalmi szenzációt, de sejtetni engedte, hogy létrejöttük sokkal több, mint egy unatkozó fiatal arisztokrata unaloműző irodalmi próbálkozása. E verseskötetei és az 1932-ben megjelent A temető megindul című szavalókórusra írt színműve, magára irányította az erdélyi helikonisták figyelmét, melynek révén meghívást kapott a gróf Kemény János marosvécsi birtokán megrendezett, vadászattal egybekötött, irodalmi és művészeti találkozóra. Wass Albert tagja lett ezáltal a helikoni írók társaságának, akik közül csak a legjelentősebbek említve: Áprily Lajos, báró Bánffy Miklós, Berde Mária, Dsida Jenő, Gulácsy Irén, gróf Kemény János, Kós Károly, Kuncz Aladár, Molter Károly, Nyírő József, Reményik Sándor, Szabó Dezső, Tamási Áron.
Gróf Kemény János minden év nyarán meghívta az erdélyi minőségi írókat politikai, világnézeti felfogásuktól függetlenül a helikoni találkozókra. Az ott résztvevő alkotók által írt Erdélyi Helikon című folyóirat Erdély irodalmi életének egyik fő színtere volt. […]
1934-ben jelent meg az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában – melynek 1935-től ő maga is tagja lett – Farkasverem című regénye, melynek révén országosan ismertté vált az irodalmi körök és a nagyközönség számára is. E regényét a szakma akkora elismeréssel fogadta, hogy írójának a kor legnagyobb hazai irodalmi kitüntetését, a Baumgarten-díjat ítélték oda. A díj odaítélésének indoklása szerint e mű “olyan társadalmi kor- és kórrajz, amely Erdély tragédiájának gyökereit tárja fel”. […]
A Baumgarten-díj csak egyike volt azon szakmai és társadalmi elismeréseknek, amelyekben részesült. 1942-ben Klebelsberg-díjat, 1944-ben pedig Zrínyi irodalmi díjat nyert. 1938-ban tagja lett az Erdélyi Helikonnak, 1939-ben az Erdélyi Irodalmi Társaságnak és a Kisfaludy Társaságnak, végül pedig 1944-ben a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai sorába választotta.
A Baumgarten-díj következményei kézzelfoghatóak voltak. Míg korábbi művei szűkebb hazájában, Kolozsvárott és Marosvásárhelyen láttak napvilágot, ezek után már a budapesti Révai Kiadó is szinte évenként adta ki egyaránt irodalmi sikereket hozó regényeit.
A történelmi sorsforduló, mely Erdély egy részét visszahozta az anyaországhoz, a legváltozatosabb élmények részesévé tette az erdélyi magyarság szinte minden egyes tagját. A Jönnek! című, 1940-ben megjelent könyve az Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérésének tizennégy napjáról szóló írói beszámoló. Nem riport, és nem is regény, hanem inkább irodalmi eszközökkel, a pontos tárgyilagosság betartása mellett, bölcs önmérséklettel megírt tanúságtétel, kortörténeti dokumentum Erdély nagy napjairól. […]
Wass Albert mint ifjú író, az Erdélyi Fiatalok mozgalmában keresett társakat, s e mozgalom erős közéleti érdeklődése, nemzeti felelősségtudata őt is magával ragadta. Meggyőződésévé vált, hogy az erdélyi arisztokráciának, az erdélyi magyarság oldalán kell elkötelezett szerepet vállalnia. Ezt a meggyőződését fejezte ki Csaba (1940) című művében, amelyben a trianoni változások után felnövő nemzedék tennivalóját jelölte ki. Jól tudta, hogy a kisebbségi sors fokozott készültséget és elszántságot követel, s ezáltal regényhőse is ezzel a megnövelt bátorságtudattal próbálja a magára maradt erdélyi magyarokat kitartásra és önvédelemre buzdítani. […]
A titokzatos őzbak (1941) című novelláskötet tíz rövidebb terjedelmű alkotást tartalmaz. apró emlékképeknek, életének néhány emlékezetes, boldog pillanatának állít emléket az író. Olyan felvillanások szemtanúi lehetünk, melyek igen mély benyomást gyakoroltak az íróra. Személyek, események, érzések, hangulatok tárulkoznak fel, nyílnak meg előttünk, melyeknek hatásai hosszú időn keresztül megmaradtak az író képzeletében, s egyben egyéb más műveinek is fontos központi elemei lettek. […]
Wass Albert a Mezőség fia, szerelmese úgy eddigi, mint ezutáni regényeiben is egyaránt a Mezőség arculatát jeleníti meg, a mezőségi ember életét, sorsát kutatva. Korábbi művei cselekményének idejeként választotta már az 1919-es megszállást és az azután következő nehéz évek korszakát, valamint a felszabadulás örömteli perceit. Mire a fák megnőnek (1942) című művében, az 1848–49-es szabadságharc leverése utáni időkben és a kiegyezés idejébe viszik vissza az olvasót. […]
Az 1943-ban megjelenő, A kastély árnyékában című regénye az előbbi tulajdonképpeni folytatása, amely cselekményében már Wass Albert saját korában játszódik. Az előző rész által előkészített tragédia ebben a részben éri el csúcspontját. A vezető társadalmi réteg vaksága, a hivatalok elzárkózottsága és az idegenek tervszerű aknamunkája meghozta a kiszámítható eredményt: a falu magyar lakossága a teljes kisemmizettség szélére jutott. Visszafordíthatatlan folyamat zajlott le, melynek végső momentumaként megjelentek az oláh katonaszekerek oszlopai a falu országútján.
E két műve megírását követő elismertsége új lehetőséget bontakoztatott ki számára. A budapesti Nemzeti Színház darabot kért tőle. Ez meg is született, ám az 1944 karácsonyára kitűzött Tavaszi szél című színművének bemutatóját az ostrom elsodorta.
Wass Albert 1943-ban került ki a keleti frontra zászlósi rangban, ahonnan 1944 hideg februárjában I. és II. osztályú német Vaskereszttel érkezett haza. Utóbbi kitüntetését akkor kapta, mikor a németek egyik belvízi uszályhajóját egy partizánmerénylettől megmentette, és egy lefülelt orosz révén az egész partizánbandát felgöngyölítette. Hazakerülése után szülőföldjén vette fel harcot a román és az orosz katonák ellen. […]
Kolozsvárról távozva egységeivel a Szilágyságon át Szatmárig harcolt, majd a Tisza-vonalnál Fónagy vezérkari ezredes mellett, mint annak segédtisztje igyekezett az orosz előrenyomulás megállításában szerepet vállalni. Harca egészen addig tartott, amíg 1945 húsvétján fiaival együtt Sopronnál el nem hagyta Magyarországot.
Ettől kezdve, ami életében meghatározó és kitörölhetetlen érték volt – a szülőföld, a táj, a nyelv, az emberek, a hazai levegő, az otthoni gondok és gondolatok – műveiben éltek tovább ugyanolyan vagy még határozottabb formában. Minden életviszonya és körülménye egy csapásra megváltozott. Egy dolog azonban mégis állandó maradt. Egyszerűen nem tudott és nem is akart másról írni, mint Erdélyről. Minden regénye, novellája, azoknak minden egyes mondata Erdélyről szól, Erdélyről mesél, Erdéllyel kapcsolatos. […]
Első állomása Németország. A bajorországi Blaibach nevű falu fölötti erdőben kapott állást, és mint okleveles erdőmérnök azt a megbízást kapta, hogy Turn Taxis herceg számára mérjen ki negyvenezer hold erdőt. A bajor erdőben kezdte el írni a Funtinelli boszorkány című (1947) című trilógiáját. […]
A Funtineli boszorkány cselekménye az Osztrák-Magyar Monarchia hetvenes-nyolcvanas éveiben, a vad iparosítás és vasútépítés korában játszódik Erdélyben. Egy bűvös álom az elveszett honról. Úgy érzékeljük, mintha itt lenne és szemünk előtt zajlana a történet. Virtuális folytonosság ez, mivel a műben megjelenő Erdély már az író korában sem létezett. Ez az utolsó, békés évtizedeit élő – vasútvonalainak terjeszkedéseiben és gőzmalmainak építéseiben Erdélyt is elérő – Monarchia kora. Nem saját élettapasztalata által megélt világot ábrázol tehát. A mű főszereplője Nuca, a tündér-boszorkány, a démonikus nő, mágikus tündéri realizmus megjelenítője, akiben egyidejűleg van meg a varázslatos jövő és a végzetszerű halál. Nuca sorsában hordozza végzetét, önkéntelenül is megbosszulva azokat a cselekedeteket, amelyeket a férfiak a nők ellen valaha is elkövettek. A Funtinelli boszorkány a szülőföld végtelen szeretetének és a marcangoló honvágy monumentális regénye. Tájleírásnál megragadóbbat magyar író szinte még nem alkotott. Meseszövése varázslatos, nyelvezete páratlan, s mindez együttesen a magyar irodalom nagy klasszikusává avatja az írót. A regény – mely az író bevallottan legkedvesebb műve – az emigrációban több kiadást is megért, s német fordításban is megjelent.
A bajor erdő után, 1947-ben Hamburgba költözött, ahol első feleségének családja élt. Egy építkezésen kapott állást, mint éjjeliőr. Adjátok vissza a hegyeimet! című igen jelentős alkotása ekkor született, és ott is került kiadásra 1949-ben a Hungária gondozásában. Ez a legtöbb nyelvre lefordított regénye: 1949-ben németül, 1953- ban spanyolul, 1972-ben pedig angolul látott napvilágot. Később olasz, sőt holland nyelven is megjelent.
“Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet!” E sikolya megrázza az öt világrészre szétszórt magyarságot és a világ olvasóközönségét. Neve, e műve és még néhány hasonló lelkiséggel megírt írása miatt, valamint katonai tevékenysége okán felkerült a román hatóságok feketelistájára. Szülőföldjén 1945- ben halálos ítéletet hirdettek ki fölötte, s érvényben is tartották halála szomorú pillanatáig.
Talán meglepő, de aki igazán ismeri Wass Albert lelkiségét, az nem csodálkozik azon, hogy sokoldalúsága révén a mese műfajában is múlhatatlant alkotott. Hányatott németországi évei alatt írta a Tavak könyve (1946) és az Erdők könyve (1947) című mesésköteteit. […]
Wass Albert életművének meghatározó része, az Egyesült Államok-beli emigrációjában született.
Elbeszélés- és verseskötetek, regények és dokumentumértékű életrajzi vallomások. És nem is csupán a magyar irodalom legnagyobbjai közé sorolható műveivel mentette a magyar szót és magyar lelkiséget, hanem hatalmas irodalomszervező igyekezetével és vagyonával is. Ő alapította meg az egykori Erdélyi szépmíves Céh mintájára, 1962-ben az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet (American Hungarian Literary Guid), mely szervezet taglétszáma hat-nyolcszáz fő között váltakozott, tagdíja pedig kezdetben tíz, majd húsz dollár volt, melynek ellenében minden előfizető évi három könyvet kapott. Így kerültek kiadásra többek között az alábbi művek is:
Haraszti E.: Origin of the Rumanis. (1977)
Haraszti E.: Transilvania and the Hungarian-Rumanian Problem. (1979) Szemák J.: Living History of Hungary. (1969)
Wass A.: Dokumented Facts and Figures on Transylvania. (1977) Zathureczky Gy.: Transylvania, Citadel of the West.
E könyvek témájukat tekintve leginkább a románok erdélyi betelepülésével foglalkoztak.
Wass Albert saját kiadóvállalatot is alapított. Danubian Press néven, amely nem csak könyveket, hanem az Amerikai Magyar Szépmíves Céh által kiadott angol nyelvű folyóiratokat is megjelentetett. Az Erdély és kérdéskörével foglalkozó Transílvanian Quarterly, majd a magyarság általános problémáit felvállaló Hungarian Quarterly című negyedéves folyóiratok hosszú távú kiadását az előfizetők alacsony száma lehetetlenítette el. Utolsó kísérlete 1988-ban kezdődött, a Central European Forum című periodika megalapításával. A folyóirat féltucatnyi közép-európai nemzetiség (lengyelek, ruszinok, szlovákok stb.) regionális problémáira igyekezett a figyelmet ráirányítani, azonban ez a kezdeményezése is az érdektelenség és támogatás hiánya miatt szintén meghiúsult. […]
Tevékenységük azonban mégsem volt hiábavaló. Összesen tizenkilenc magyar és negyvenhárom angol nyelvű, leginkább ismeretterjesztő témájú könyvet – és a fentebb említett három – folyóiratot adtak ki, melyek tiszteletpéldányait díjtalanul küldték el a jelentősebb amerikai középiskolai és egyetemi könyvtárak számára.
Ezen tevékenységéért a románok 1979 őszén hírlapi hajszát indítottak ellene, lejáratására törekedve, majd mint háborús bűnöst Románia hivatalosan kérte kiadatását, melyet az Amerikai Egyesült Államok természetesen elutasított. Saját elmondása és közvetlen környezetének vallomása szerint még a hetvenes években is több merényletet kíséreltek meg ellene a Securitate ügynökei, akiknek a fegyvereiből származó golyónyomokat Wass Albert még a vele készült, 1996-ban forgatott riportfilm során is meg tudta mutatni. E merénylet két elkövetőjét az amerikai rendőrség el is fogta, de mivel román diplomata-útlevéllel rendelkeztek, elengedte őket. […]
Utolsó társadalmi kísérlete a nevét viselő Gróf Czegei Wass Albert Alapítvány megalapítása volt, amely alapító okiratában a következőket tartalmazza:
“A Gróf Czegei Wass Albert Alapítvány pénzalapja segítséget szándékozik nyújtani minden olyan személynek, szervezetnek, amely tevékenységével az összmagyarság kultúráját szolgálja. Az alapítvány célja az, hogy az óhazában, kisebbségben és a világban szétszórattatásban élő magyarságot a szellem erejével összetartsa.”
Ezen alapítványa a mai napig igyekszik gondoskodni – az alapító okirat szellemében – a vállalt célkitűzések megvalósításáról.
Wass Albert 1951-ben érkezett Amerikába, ahol először egy ohiói farmon lett tiszttartó és béres egy személyben: szántott, vetett, állatot gondozott hajnaltól késő estig. Ezt követően a Floridai-félszigeten található Orlandótól mintegy nyolcvan kilométerre fekvő, zajtól és nyüzsgéstől mentes amerikai kisvárosba, Astorba költözött. Első állását Taft szenátor közbenjárására a floridai De Lantban kapta, ahol az ott működő katonai akadémián algebrát kezdett oktatni. Később a Floridai Állami Egyetemen (University of Florida) tanított német és francia nyelvet, valamint európai irodalmat és történelmet. Lakóhelyéül – mivel végtelen szeretete és vágyódása az erdő után változatlan maradt – a négyszázhuszonötezer holdnyi lakatlan erdőségben, az Okala Nacional Forest területén található Astor villát választotta, melyben egészen haláláig élt.
Erdélyi író maradt az emigrációban is. Megváltozott környezete nem befolyásolta ebben, sőt inkább fokozta érzéseit. Az az ember, aki egész életét a fenyvesek világában szerette volna eltölteni, egy másik, idegen kontinensre került, ahol délszaki növények környezetében álmodta újra az erdélyi tájat, egy elmerült világot, amely már csak a képzelet világában, az álmokban térhetett vissza számára, amelyeket azonban nagyszerű írói megjelenítési készsége eszközeivel, a maga teljes valószerűségében volt képes ábrázolni.
Legnagyobb könyvsikerei ekkor születtek. Ember az országút szélén (1951) című műve az érzelmi-, értelmi- , akarati megmaradás és önazonosság megtartásának és megvallásának regénye. A történet kezdőképei azoknak a sorsát vetíti elénk, akik a második világháború utolsó pillanataihoz közeledve menekülőként kényszerülnek elhagyni Erdély földjét, mentve maguk és családjuk életét a szovjet és a vérengző, rabló, gyilkoló, fékevesztett Maniu-gárdisták elől. A regény a pusztulás okait keresi, annak reményében, hogy magyarázatot talál a bekövetkezett tragédiák sorozatára.
Wass Albert általam legnagyobbra tartott műve a két kötetes Kard és kasza. (1974). E műve dokumentumértékű helytörténet, családregény és önéletírás egyben, melyet a jövendő nemzedék okulásának szolgálatára írt. A két kötet a helytállás és a hűség példatára: a felelősség és a szeretet próbatételén keresztül, a múlt és jelen sodrában. Különleges értéktöbbletet ad a műnek az, hogy a huszadik század forgataga közepette megsemmisült, eltűnt(etett), az ősi Wass-család okmánytárának jelentős anyagát történeti hitelességgel dolgozta be. […]
Wass Albert Hagyaték (1985) című írása először önállóan, majd Örökségünk című válogatott kötetében jelent meg először Ungváron, majd Budapesten. Az Örökségünk néhány darabját már korábban tartalmazta a Titokzatos őzbak című kötet. E könyv kisebb írásai leginkább gyermekkori életének egy-egy nem mindig nagyszerű, de emlékezetes és maradandó pillanatát ábrázolják. A Hagyaték című mű egy különös alkotás, amelyben úgy tűnik, hogy megváltozik az író belső, tudati lényege, amely immár csak Istenhez és az abszolút isteni igazság mércéjéhez igazodik.
Végül utolsó kiemelt darabként hadd szóljak néhány szót a Halálos köd – Holtember partján (1978) című regényéről, amely egy, az amerikai olvasó számára íródott bűnügyi regény, krimi. E műfajt megint szokatlannak találhatjuk Wass Albert mély írói lényéhez viszonyítva, azonban a regény felszíne alatt megbúvó lényegi mondanivaló feloldja ezt a látszat ellentmondást. a történet Amerikában játszódik, egy Astor melletti mocsaras területen. Egy rejtélyes hármas gyilkosság szálait kezdi el kinyomozni az ifjú Frank Seller vadőr, aki nyomozásai során egy Palatkay nevű magyar származású embertől fontos információkat tud meg a bűntények hátterére vonatkozólag, amelynek szálai Erdélybe vezetnek. Wass Albert e bűnügyi regény burkolt eszköze révén ragadja meg az alkalmat, hogy feltárja az amerikai olvasó előtt a magyarság ezer éves történelmének sorsfordító epizódjait, és egyben érzékeltesse Erdély történetének azt a szakaszát, melyben az oláh betelepülés lezajlott. Wass Albert célja az oláhok sokszoros árulásának érzékletes bemutatásával az, hogy érzelmi közösséget alakítson ki az amerikai és magyar nép között azon az alapon, hogy mindkét nemzetet hazafias érzelme, mély erkölcsi tartása és igazságérzete egyazon csoportba sorolja.
Művei közül végül verseiről néhány szót. Életében három kötetben jelentek meg: Világtemetés (1927), Fenyő a hegytetőn (1928) és A láthatatlan lobogó (1969) címmel. Valószínűsíthető azonban, hogy számtalan, eddig nyomtatásban meg nem jelent verse létezik kéziratban. Wass Albertet leginkább prózája tette ismertté és avatott alkotóvá, ám kiforrott – már az emigrációban született – versei méltán vetélkedhetnek Dsida Jenő, Reményik Sándor és Áprily Lajos híres verseivel. Költeményei figyelmeztetnek, emlékeztetnek az emberi és nemzeti küldetés tudatára. Erőt és biztatást sugároznak, hogy felül kell emelkedni minden emberi gazság ellenére a megpróbáltatásokon, hogy az igazi élet birtokába juthassunk.
Wass Albert halálhírét többen több időpontban is terjesztették, amelyekre méltóságteljesen, a legfőbb emberi feladatra való figyelemfelhívással válaszolt:
“Azokat pedig, kik jó szívvel és szeretettel emlékeztek meg rólam, jó szívvel és szeretettel köszöntöm magam is. És hadd örvendezzünk együtt annak, hogy kis ideig még együtt lehetünk ezen a búba-facsarodott földön, s munkálkodhatunk népünk jövendőjén, mindegyikünk a maga őrhelyén.”
Aztán egyszerre csak elment. 1998. február 17.-én öngyilkos lett. A legnagyobb kortárs magyar író öngyilkosságához – többek véleménye szerint – hozzájárult az a körülmény is, ahogyan Budapest állampolgárságának kérelmére reagált. Wass Albert 1996. június 24.-én az alábbi kéréssel fordult a Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának Állampolgársági főosztályához:
“Uraim! Nyolcvannégy éves vagyok, magyarnak születtem. Alapítványom célja irodalmi munkásságomat hazámnak bemutatni. Mint magyar állampolgár kívánok hazalátogatni, nem pedig mint román vagy amerikai. (...)
Őszinte magyar üdvözlettel:
Wass Albert
1996 június 24-én.”
A minisztériumi válasz azonban: “(...) Sajnálattal értesítem arról, hogy magyar állampolgárságát, az 1945. évi fegyverszüneti egyezmény rendelkezései alapján elveszítette, így a magyar állampolgárság fennállását tanúsító bizonyítványt kiállítani nem tudok. (...)
Kérem, a fentieket megértően fogadni szíveskedjék.
dr. Ugróczky Mária
főosztályvezető
Budapest, 1997. január 11.”
Széchenyi után az egyik legnagyobb magyar állampolgársági kérelmét a magyar állam elutasította. Ekkor már többen megmozdultak Wass Albert érdekében. Tar Sándor tiszteletbeli washingtoni konzul és Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetségének elnöke is levélben fordult Kuncze Gábor belügyminiszterhez. […]
E közbenjárások eredményeképpen 1997. Június 26.-án Baraczka Róbertné helyettes belügyminiszteri államtitkár aláírásával a Belügyminisztérium végre kiállította a Wass Albert magyar állampolgárságát kinyilvánító bizonyítványt, melynek lábjegyzetében azonban “A bizonyítvány a kiállítástól számított egy évig érvényes” megjegyzés volt található! A minisztérium később ezt is magyarázkodással próbálta tisztázni, nevezetesen, hogy “az egy év csupán a dokumentum és nem az állampolgárság érvényességére vonatkozik.”
A lelki hadviselés döbbenetes példái ezek: halálhírét kelteni, apróbb szurkapiszkálódásokkal folyton idegesíteni, nevetségessé tenni, álhírekkel újra és újra rossz hírét kelteni, nevét szinte rendszeresen elírni (Vas Albert) stb. Meggyőződésem szerint mindezek hozzájárultak tragikus döntéséhez, amelyekhez hozzáadódott még a szívrohamtól való irtózatos félelme is. Halálának valódi okát azonban én mégis másban látom. Politikai rendszerek követték egymást, diktátorok, féldiktátorok tűntek el a történelem süllyesztőjében Romániában és Magyarországon egyaránt, az államhatalmak hozzá és életművéhez való viszonyulása azonban változatlan maradt. Az állandó mellőzöttség, sikertelen szervezései és a magány késztette tragikus cselekedetére.
Hamvainak kálváriája azonban még nem ért véget. Kívánsága szerint abban a szellemi környezetben kívánt nyugodni, amelynek szellemisége egész életén keresztül áthatotta. Marosvécsén temették tehát el. Az előzetes egyeztetések ellenére azonban gróf Kemény János leszármazottai kihantolták koporsóját, s a kastély kápolnájában helyezték el ideiglenesen.
A méltatlan Kemény utódok cselekedete azon túl, hogy kegyeletsértő, Wass Albert egész irodalmi alkotásának arculcsapása, minthogy attól az embertől tagadták meg ezáltal a végső nyugalmat, aki egész hosszú élete során nem akart mást, csak hazajutni.
Fráter Olivér 1998 – Megjelent: Hunnia 119. szám

Szepes Mária - Emberek és jelmezek

"Különös volt a számok szerepe ebben a tragédiában. Házasságunk hetedik évében született, a hetedik hónapban. Hét kiló volt éppen. 1938. december 7-én temettük a hetedik parcellába...Tudtam, a hetes szám a természetbe beépített törvény. Hétévenként cserélődnek az ember sejtjei. A menses is a négyszer hetedik napon jelentkezik egészséges körülmények között. És az atomok számai? A holdjárás és a nedvek periodicitásásnak összefüggései?...A bátyám tudta, hogy a kisfiú nem élhet soká.A kicsi tenyere is mutatta, mint a fák évgyűrűi korukat, napfoltkitöréseket, viharokat. A fiúnknak csak apró jelzésként volt a temyerében fej-és szívvonala. Erre nem gondoltam akkor. Ott vitte pedig a kis markában hét hónapra szóló átszállójegyét. (236.o.)